Szűcs Balázs egyetemi lelkész

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkészsége június 29 – július 5-ig Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról és Csángóföldről származó árvákat és nehéz sorsú gyerekeket szeretne összegyűjteni és az egyetemisták segítségével szeretné őket táboroztatni Csobánkán, a Cserkészparkban. A gyerekek kb. 300-350-en lesznek a táborban, segítőik száma kb. 100 fő.

Célunk, hogy a gyerekeknek megmutassuk, hogy mi minden köt egybe bennünket, anyaországi magyarokat velük és ezt az összetartozást erősítsük bennük. Továbbá célunk, hogy megmutassuk számukra, hogy van lehetőség teljes életre a nehézségek közepette is. Különösen a legkülönfélébb válságok időszakában kell hangsúlyoznunk az összetartozás fontosságát.

A gyerekeket 15-20 fős kistáborokba szervezzük, amiknek az élén 2-3 egyetemista áll; 4-5 kistábort pedig altáborokba szervezünk, kiknek az élén egy-egy altáborvezető fog állni. Különböző programokat szervezünk a kistáboroknak: játékok, kirándulások, kézműves foglalkozások, táncházak; ugyanakkor szeretnénk lelki tartalmat is adni a közös együttlétnek, amit finoman szeretnénk belecsempészni a mindennapokba. Minden napnak meglesz a konkrét témája, amihez kapcsolódnak a különböző foglalkozások, kirándulások.

Elhelyezésünk sátrakban lesz. Katonai sátrakat gyűjtünk össze, amibe a gyerekeket elszállásoljuk. A fürdést egy fürdősátorban fogjuk megoldani, étkezéseinket magunkat intézzük.

A tábor csúcsaként, a gyerekeket Szentendréről hajóval elvinnénk Esztergomba, ott az élményfürdőben töltenénk egy pár órát, majd este szintén hajóval térnék vissza Szentendrére.

A gyerekek száma és a programok a költségvetést igen naggyá teszik. Ezért azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önhöz, hogy erejéhez mérten valamilyen módon támogassa ezt a vállalkozásunkat.

A tábor anyagi oldalát a BELA Alapítvány (Budapesti Egyetemi Lelkészségi Alapítvány) szervezi, mely közhasznú. Adományáról igazolást tudunk adni.

Számlaszámunk: CIB Bank 11100104-18060023-10000001

Segítségét előre is köszönjük!

Tisztelettel:
Szűcs Balázs (szucs.balazs@ppke.hu ; 20/8230101)
egyetemi lelkész