Diószegi László:
" A moldvai csángók története és jelene"

A falu Bákótól (Bacau) dél-kelere található és az 1992-es népszámlálás adatai szerint 1337-en lakják, mely létszamból 1325-en katolikusok és 1300-an beszélnek magyarul.

A falu lakossága nagy valószínűséggel a XVIII. század végén települt be. Az Erdélyből való menekülési hullám tetőzése idején (a XVIII. század végén) nagy, összetartozó tömegek keltek útra kelet felé, s ezek a csoportok többnyire Moldvában is együtt maradtak. A lakatlan vagy gyér népességű területeken ekkor keletkezhettek a moldvai székelyek legnagyobb, etnikailag-vallásilag homogén falvai (Pusztina, Frumósza, Lészped, Szőlőhegy és környéke, MAGYARFALU, Lábnik, Kalugarén stb.). Mivel a jobb termőterületek ekkor már "foglaltak" voltak, az ekkor érkezőknek meg kellett elégedniük a kisebb folyók és patakok szűkebb völgyeivel, így még ezeket a viszonylag nagy moldvai székely falvakat is bizonyos hegyvidéki jelleg jellemzi.

De miért is keltek útra, át a Kárpátokon ezek az emberek, családostul, gyerekestől a XVIII. század végén?

Az okok nyilvánvalóan emberenként, családonként változtak, de legjelentősebb, legnagyobb töme-geket megmozdító eseményről bővebben is érdemes tudni.

A székely határőrség szervezését Mária Terézia rendelte el 1762-ben. A kimondott célok: a keleti határok védelme a betörésektől, a csempészet elfojtása és a pestis behurcolásának megaka-dályozása.
A ki nem mondott cél: a székely katonaság bevetése a birodalom háborúiban.

A határőrség szervezése a székelyek tiltakozása miatt akadozott: a külföldi szolgálatot, a német vezényletet és azt sérelmezték, hogy katonai szolgálatuk fejében nem nyerhették vissza régi szabadságaikat.

A határőrség szervezésével megbízott Buccow és Siskovics tábornokok erőszakkal, falvanként igyekeztek rábírni a székelyeket az engedel-mességre.
Ennek ellenére Udvarhelyszékkel nem boldogultak, s a csíkiak többsége is szembeszegült az önkénnyel.
1763 karácsonyán a madéfalvi férfiak kivonultak a szépvízi Pálos és Szalonka erdejébe, hogy tiltakozzanak a székely szabadságjogok semmibevétele ellen.
1764. január 5-én megérkeztek a háromszékiek képviselői, hogy tárgyaljanak és tiltakozzanak. Január 7-én hajnalban 1350 osztrák katona körülvette a falut, és két ágyúval tüzet nyitottak az alvó falura, majd a katonák rátámadtak a védtelen lakosságra és vérfürdőt rendeztek. Az öldöklés reggel
9 óráig tartott. A műveleteket Siskovics tábornok, Mária Terézia zsoldosvezére vezette, és Carato alezredes hajtotta végre. A hivatalos jelentések 200-ra, a Michael Conrad von Heidendorf, a "lázadás" elfojtása után kiküldött bűnfenyítő vizsgáló bizottság elnöke 400-ra becsülte a halottak számát.

Az ellenállás egyik vezéregyénisége Zöld Péter csíkszentléleki plébános volt, akinek a vérfürdő után menekülnie kellett. A madéfalvi Zöld József Moldvába, Kománfalváig kalauzolta őt. Az emlékére készült kőszobor a csíkrákosi templom udvarán látható.

A vész után ezrek, (egyes adatok szerint 5 falunyi székely közösség) menekültek Moldvába. A madéfalvi menekültek gyarapították a gyimesi és a moldvai csángók sorait, s ők alapították később az öt bukovinai székely falut (Hadikfalva, Andrásfalva, Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva). A moldvai csángóságba olvadt székelyek viszont véglegesen ottmaradtak a Kárpátok külső oldalán.

Valószínűleg ekkor jött létre Magyarfalu is.