István, a király rockopera
A szentendrei egyházközség fiataljai - összesen 100 fő szereplésével - 2005 nyarán, a templom búcsúján, előadták az István, a király című rockoperát a szentendrei Templomdombon. Az előadás akkori bevételét, 1 millió forintot, Majnek Antal munkácsi püspök úrnak ajánlottuk fel. A darab után megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk kivinni ezt a darabot Kárpátaljára és Erdélybe, az ottani magyarok számára.
A rockoperát másodszor a beregszászi Amfiteátrumban adtuk elő 2006. július 15-én. Célunk az volt, hogy a kint élő magyaroknak reményt, biztatást és támogatást adjunk ezzel a darabbal. Másik célkitűzésünk volt, hogy az itteni fiatalok érezzék kötelességüknek a segítségnyújtást hátrányosabb helyzetű magyar honfitársainknak. Az előadás fővédnökének Majnek Antal püspök urat, és Dr. Sólyom László köztársasági elnök urat kértük fel. A darab után 1,2 millió forinttal tudtuk támogatni a Rát faluban épülő árvaházat, ami ezek után elkezdte működését.
A szentendrei és a beregszászi előadás után Erdély volt a következő cél. A soron következő előadás sajátossága volt, hogy az árvákat is bevontuk a darabba: István és Koppány népét, a kiabáló tömeget ők adták.
A rockoperát 2007. július 14-én, 20 órakor mutattuk be a Zetelaki-víztározó partján épült színpadon 150 szereplő részvételével és az árvák bevonásával.
Szereposztás
István, a király |
Kalmár Gergely |
Sarolt, István anyja |
Tímár Sára |
Gizella, István felesége |
Gombos Klára |
Asztrik, főpap |
Móricz János |
Sebestyén, pap |
Vörös Márton |
Vecellin, német lovag |
Thuróczy Márk |
Hont, német lovag |
Kovács Benedek |
Pázmány, német lovag |
Baján Domokos |
Koppány, a lázadó |
Puppán György |
Torda, a táltos |
Németh Péter |
Réka, Koppány lánya |
Tamási Rebeka |
Laborc |
Selmeczi Gábor |
Boglárka, Koppány felesége |
Gerber Éva |
Picur, Koppány felesége |
Kántor Zsuzsanna |
Enikő, Koppány felesége |
Bankó Beáta |
Sur, magyar főúr |
Tóth Márton |
Solt, magyar főúr |
Bata Gábor |
Bese, magyar főúr |
Baján Gergő |
Regősök |
Lontai Levente
és Borbás Domokos |
Koreográfia |
Szádeczky-Kardoss Csilla |
Énektanár |
Tóth Eszter |
Rendezte |
Szakács Áron |
Egyéb háttérinformáció az előadásról:
Sajtóanyag az előadásról
|