Magyarfaluban lépett fel Földes László, Hobo 2006. február 27-én

A magyarföldről jött bácsi

…A nézőtérnek szánt teremrész már tele van gyerekkel, zsibonganak. Szervezés nincs, tudjuk meg Eötvös Györgytől, akinek a meghívására vállalta Hobo a magyarfalui műsort.

A gyerekektől kérdezzük, mit tudnak Hoboról. Olimpia kilencéves, szerinte az előadó „Magyarföldről” jött, de itt megáll a tudomány, a várost már nem tudja megnevezni. A fővárost nem érti, a capitala után is csak vállat von mosolyogva: nem tudja. Mért is kellene? Az elvárásainkból fakadnak a kérdések, nem a helyi valóságból.

Tiszta szívvel

Pontban ötkor kezdődik az előadás, ekkorra már legalább kétszáz gyerek és 50–60 felnőtt várja Hobót, a karzaton, elkülönülve kissé a többiektől, népviseletbe öltözött, harmincfős gyermekcsoport. Ahogy fehér ingében bejön, lassan elhalkul a beszélgetés, mocorgás, de teljesen nem szűnik meg. József Attila szólal meg, a Tudod, hogy nincs bocsánat 159. előadása. Hobo a hangjával, gesztusaival a gyermekekre játszik, karikírozva szaval, egy-egy, a versből kimutató mondattal megcéloz valakit a közönségből, hogy megragadja a figyelmüket, de időnként így is rájuk kell pisszegjen, hogy figyeljenek. Félóra birkózás után azonban kénytelen feladni, így a Tiszta szívvel zárta az amúgy több mint egyórásra tervezett műsort. A népviseletbe öltözött gyermekek táncrendbe állnak, félóránál hosszabb a műsoruk. A nézőtér ugyanúgy mocorog, kuncog, mint a Hobo-előadás alatt, vannak, akik a zene ritmusára alig észrevehetően maguk is táncolnak.

Hobo: vissza akarok jönni

Hobo a már kiürült teremben mondta el, hogy József Attilát megőrizve próbálta a közönségre áthangolni az előadást, kihagyva az Ódát, a Kései siratót. „Nem gyerekeknek szól ez a műsor, bárhol így történt volna” – állapította meg. – Vissza akarok jönni ide, zenekarral, nekik szóló műsorral, mert fantasztikusak voltak, ahogy táncoltak. Megtiszteltek vele.” A termet közben seperik, rakják halomba a székeket, és kint már szürkülödik. Hobo a tévékamera előtt, a sajtóval békülve, verset mond. Borzongató. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,/ jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” – dörmögi, és mintha könny is csillanna a szemében. De nem volna Hobo, ha a vers után nem hunyorítana az alkalmi hallgatóság fele, érzékeltetve, hogy ez előadás (is), mégiscsak learatva a sikert.

www.erdely.ma

„Nekem fantasztikus látni ilyen embereket, látni a gyerekeket, akik eljönnek, hogy táncoljanak énelőttem, hát szóval nehéz feldolgozni és ez volt igazából az egész estben a legfantasztikusabb. Az, én hogy én itt mit csináltam, különösebben nem foglalkoztat, mert egy olyan élménnyel lettem gazdagabb, amire nem vagyok felkészülve, és ezt sose felejtem el. De ez megrázó, hogy fönntartani egy kultúrát ilyen körülmények között, ilyen tisztán, ilyen őszintén és minden érdek nélkül, ez még az ilyen megátalkodott csavargókat is leveri a lábáról, mint amilyen én vagyok.”

www.mtv.hu