Igazgyöngy Alapítvány, Berettyóújfalu
Alapítványunk a keleti határszélen, Magyarország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségének egyikében, a berettyóújfalui kistérségben működik. Fő tevékenységünk a tehetséggondozás, személyiségfejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Az alapítványunk által fenntartott Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény sajátossága, hogy a kistérség 6 településén, összesen 23 faluból, 670 gyerek művészeti nevelését végzi, közülük csaknem 70%-ban hátrányos helyzetű, köztük 160 mélyszegénységben élő gyermekét. Az iskola fennállásának 11 éve alatt nemzetközi szinten jegyzett műhely lett, évi 450-500 díjat hoznak el tanítványaink hazai és nemzetközi képzőművészeti versenyekről. Az iskola alternatív módszereit több tankönyv, kiadvány fémjelzi, módszereink iránt nagy az érdeklődés a hazai, határon túli magyar pedagógusok, és más országok szakemberei részéről is. Kiterjedt nemzetközi kapcsolataink Európán is túlnyúlnak. Alapítványunk az oktatás mellett egy sajátos modellfejlesztésbe is kezdett. Szeretnénk a mélyszegénységben élő gyermekek életesélyeit javítani, számukra jövőképet adni, kompenzálni hátrányukat, segíteni integrációjukat. Ennek érdekében az alapítványhoz szociális munka is kötődik, ami a krízishelyzetek elhárításától a kirándulásszervezésig széles skálán próbál segíteni. A munkánk harmadik területe a szervezetfejlesztés, ami jelenti a közösségfejlesztést a településeken belül, és az intézmények közötti, integráció érdekében kifejtett együttműködés, együttgondolkodás kialakítását, fejlesztését. Munkánk sikerei már érzékelhetőek. Szeretnénk egy olyan modellt kidolgozni, amely adaptálható elemeivel segíthet a mélyszegénységben élők helyzetén, más településeken is. Mert hisszük, hogy a gyerekeken keresztül tudunk tenni egy jobb, élhetőbb világért. Az Igazgyöngy Alapítvány weboldala
|
- Főoldal
- Rólunk
- Közösségek, gyermekotthonok
- Tevékenységünk
- Galéria
- Sajtószoba
- Támogatás
- Vendégkönyv
- Hírlevelek
- Kapcsolatok
látogató van itt
